2015. október 27., kedd

Unatkozom, tehát lusta vagyok?

Az unalom az élet betegsége. Meggyógyításához kevés kell: szeretni valakit, vagy akarni valamit.
Alfred de Vigny



-Unatkozom!- mondta a kislányom unottan.
Hát az meg hogy lehet? Nincs két perce, hogy befejeztük a társasozást!- emlékeztettem nem túl meggyőzően, mert újból csak annyit mondott: Unatkozom!
A felnőtt bennem rögtön végigpörgette az aznapi eseményeket, és miután elkészült a leltár, megállapítottam, hogy nem unatkozhat az, akinek ilyen mozgalmas napja volt. Ennek természetesen hangot is adtam, de nem sok sikerrel. 
- De, Én akkor is unatkozom!- mondta továbbra is kitartóan.
- Áruld már el légyszíves, hogy kell unatkozni? Ugyanis Én nem tudom!- kérdeztem valódi érdeklődéssel.
-Nagyon egyszerű! Ha mondjuk valamit szeretnék csinálni, de túl lusta vagyok hozzá és mégsem csinálom. Így kell unatkozni!- árulta el az unatkozás receptjét.
Elgondolkodtató...

Ha van valami amit nagyon szeretnék, akkor vajon előfordulhat az, hogy lustaságból mégsem csinálom?
Bármilyen furcsa, igen!
Most aki vadul integet a fejével, hogy vele bizony soha, egyszer sem, de még csak elméletei szinten sem történhetne ilyen, akkor most rákérdeznék a dohányzásról leszokásra, vagy a fogyókúrára, és a rendszeres testmozgásra.... Na ugye, hogy ugye!?
Az unalom, a halogatás, a kifogások , az önsajnálat, valahol rokonságban állnak egymással, valahol mind egy tőről fakadnak.
Én is emberből vagyok, velem is előfordult már. Túl lusta voltam hozzá, vagy túl kényelmes, hogy megtegyem amit kell, pedig tudtam jól, ha nem teszem meg, nem lesz eredmény sem. A kifogás ilyenkor csak hab a tortán, hiszen még magyarázatot is keresek, és találok is mentségül. Kit is csapok be ilyenkor? Kit vezetek félre?
Legyünk őszinték magunkhoz, hiszen csak magunknak tartozunk elszámolással!
Könnyebb az előrelépés is, ha beismerjük gyengeségeinket, felvállaljuk azt, hogy ez, vagy az nem megy, nehézséget okoz.
Segítséget kérni nem a gyámoltalanság jele!
Aki segítséget kér, az komolyan veszi önmagát!
/ Segíts!= Segíts átlendülni a nehézségeken./

A reggeli 10 cél leírása azért is fontos, mert nem tudunk eltévedni, illetve a tudat semmilyen szintjén nem sikerül becsapni magunkat. Eleinte még igen, lehetséges, de kizárt hogy 30 nap elteltével reggel olyasmit leírnál amit valójában nem kívánsz magadnak. Egyszerűen nem fog eszedbe jutni, ezt tapasztalatból mondom. Ezért nem javaslom, a visszalapozást, mert ha valami a szíved vágya, az egyszerűen kitörölhetetlen, ha meg "csak" szeretnéd, az igazából nem is fontos.

Ha  a kezedben a céllistád máris van iránya a napodnak.
Ezután tűzd ki a napi feladatokat.
Maximum 5-6 feladat legyen, természetesen a legfontosabb legyen az első helyen és csak ha elvégezted, utána menj a következőre.
Nincs többé unalom, lustaság, és még eredményes is leszel!
Hajrá!


Észrevételeid ide is várom: maradjszep@gmail.com







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése