2015. szeptember 29., kedd

Sikerre hangolva

A sikerre hangolódni kell, ez nem vitás. Úgy nem igazán lehet sikereskedni, hogy közben szomorkodom, vagy éppen azon rágódom, hogy miért is nem kezdtem már el végre sportolni, méghozzá hetente háromszor, mint ahogy az a céllistám ötödik helyén áll.A sikerre hangolodás azért nem olyan könnyű feladat, főleg ha az ember fia-lánya tele van kételyekkel, rosszalló szemöldökránocoló tekintetekkel, és okos megjegyzésekkel, hogy keressek végre egy nyugis állást ahonnan majd biztonsággal nyugdíjba mehetek.
Hogy mondjam meg végre, hogy annak a világnak maximum már csak a híre létezik, és nem egészen úgy van már mint régen.
Természetesen nem állítom, hogy teljesen kihaltak a biztos munkahelyek, de azt igen, hogy ma már ki lehet halni tőle, hiszen havi 100 000 Ft hogy mire elég, azt nem kell különösebben ecsetelni. Most a szélsőségektől eltekintenék, mert tudom, hogy van ettől kevesebbet, meg sokkal többet fizető cég, vállalat, stb. is.
A sikerre hangolódás  viszont azért nem túl nehéz feladat, mert valami olyanra kell átállítani a kis hangolódónkat, ami kellemes, ami jó, ami szívnek és szemnek kedves, ami teljesen mást ígér, mint amit most ebben a nem áthangolódott, illetve félig áthangolódott pillanatban látok.
Mit veszíthetek ? Szerintem csupán csak azokat a még meglévő szürke gondolataimat, amikhez valamiért kötődöm. Mit nyerhetek? Amit csak akarok! :-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése