2015. október 1., csütörtök

Olvasni jó, olvasni kell. De, miért is?

Köszöntelek Világ!

A mai napom a telefonom ébresztőjétől kezdve, egészen idáig tényleg hibátlan. Azért nem írom, hogy hibátlan volt, mert az olyan mintha egy időszakot zárnék le, egy jó időszakot és most kezdődne a jótól eltérő. Tudom ez túlzásnak tűnhet, de hát a szó hatalom mint tudjuk, és a hatalommal vigyázni illik.
Nem azért választottam mára az olvasás témáját, mert arra akarok buzdítani mindenkit, hogy olvasson, tényleg nem, csak szeretnék elmondani ezzel kapcsolatban valamit.
Nálam ez az egész olvasósdi még gyerekként kezdődött.
Aput és Anyut sokszor láttam, hogy olvasnak és ez engem nagyon érdekelt. Olyan felnőttes dolognak tartottam és felnőttnek lenni egyébként is jó, hiszen nekik mindent szabad.
Az unokanővérem szintén szeretett olvasni és úgy beszélt egy-egy elolvasott könyvről, mintha valami ritka kincs lenne, és Én ilyenkor szentül megfogadtam, hogy bizony ha nagyobb leszek, rögtön elolvasom majd azokat. Tehát nekem a könyv, az valami kivételesen titkos és felnőttes dolognak számított.
Később felfedeztem, hogy a könyv nem csak történeteket takar, hanem a kérdéseimre választ is ad. Ma is alkalmazom ezt a módszert, ha valamiben nehezen döntök, vagy kétségeim vannak. Egészen pontosan a gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy leveszek egy könyvet a polcról, kinyitom valahol és elolvasom azt a két oldalt. A válasz nem kizárólag a szavakban keresendő, hanem akár érzésekben is lehet, vagy az olvasott rész emlékezet valamire, utal valamire, valakire. Érdekes szerintem, kipróbálni mindenképp érdemes.
A válaszokon kívűl van még valami amit megfigyeltem. A könyv irányít, irányt mutat.
Az, hogy az MLM üzlet érdekel, az egy könyvnek köszönhető. Fura, mert a családunkban az unokanővérem- akinek a szava mindig is fontos volt számomra- beszélt már nekem az MLM üzelet előnyeiről és hiába volt lelkes és motivált valahogy nem tudott lázba hozni. Aztán elolvastam a Gazdag papa, szegény papa című könyvet, és azon nyomban megértettem miért van szükségem egy megbízható, számomra értéket képviselő MLM üzletre. Évek teltek el míg rátaláltam az elsőre, ami nem volt az igazi, aztán még 2 év mire magtaláltam azt az üzletet amit szőröstől-bőröstől el tudtam fogadni, mert úgy tökéletes ahogy van.
Tehát a válaszokat megkaptam, az irány is rendben. Lett egy új utam, ami új embert kívánt. Olyan iskola nincs, hogy Új Ember Képző, bár tudom, vannak képzések, önismereti tréningek, de annyi időm nincs így a hétköznapokban, hogy elvonulhassak és új emberként térhessek vissza. Itt megint a könyvek jöhettek szóba. A könyvek, amik építenek. Minden egyes nap építettem magam és a környezetemet is ezáltal. Új gondolatokkal lettem gazdagabb, megismertem egy másik szemléletet, egy olyan másfajta gondolkodást, ami nem szokványos, legalábbis amit láttam gyerekként attól nagyon is eltért, megkockáztatom kimondani; ismeretlen.
Épülni, formálódni, átalakulni, az sosem megy csettintésre, de ez nem is baj, hiszen maga az út izgalmas, minek elsietni. Mielőtt felmerülhetne kérdésként az, hogy honnan tudom merre induljak, mit olvassak, már inkább most válaszolok, nem tudom. Egyszerűen a könyv csak fogja a kezem és vezet. 
Jó olvasást a saját utadon!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése