2015. október 7., szerda

Irány a cél!



Mikor már elegem van abból, ami éppen van, vagy csak elégedetlen vagyok, mert nem haladok azzal amivel szeretnék, vagy csak jó lenne valami új dolog az életembe, vagy nem vagyok túl happy, akkor jön elő az, ami mindennek az alapja; egy cél kitűzése.
Bizonyos esetekben ez könnyedén működik, például egy ügyben való megakadásnál, vagy a fogyókúra stagnálásánál, hiszen itt már ugye cél az van, csak korrigálni kell egy kicsit a terven.

Volt olyan időszakom, amikor nem volt különösebben célom, pedig vágytam rá. Kerestem, de nem találtam semmi olyan dolgot, ami igazán lázba hozott volna.
Aztán előfordult az is, hogy azt hittem, hogy megtaláltam a célom, pedig nem, csak hirtelen fellángolás volt.
Tévútra visz az is, ha más elvárásait tekintjük célunknak, vagy valaki más céljait akarjuk mi is megvalósítani csupán csak a barátság kedvéért.
Elég sok időbe telt mire lefejtettem azt a sok réteget az eredeti elképzelésemről és ott maradt csupaszon egy gondolat. Ez így elég egyszerűen hangzik, de nem volt az. Még a mai napig is finomítok a célon, magamra szabom teljesen, hogy az valósuljon meg, azt érjem el, amit valóban Én szeretnék.

Érdemes egyébként eltöltenni ezzel egy kis időt, elgondolkodni, vagy elkészíteni egy 100 pontos bakancslistát, hogy kiderüljön mire is vágyunk igazán.
100 kívánságot találni  könnyű, ez még egy ovisnak is simán megy, legalábbis ezt gondoltam, de az igazság az, hogy már az első 30. után jött az első gondolati válság, majd a 62. után ismét, végül 74. után nem jött több ötlet, azóta is itt tartok ezzel.

Amit viszont mindenki simán tud teljesíteni, tehát Én is; az a 10 legfontosabb cél írásban való megörökítése. Minden nap, minden reggel.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése